2016. május 29., vasárnap

Hogyan ne szervezz lánybúcsút?

Az előző bejegyzésem a menyasszonyoknak szól, a mai viszont a menyasszony barátnőinek illetve nőrokonainak. Mint írtam, nyáron két esküvőn is koszorúslány leszek, így két lánybúcsú szervezésében is részt veszek. Az első a közelmúltban volt, az itt szerzett tapasztalatokat szeretném megosztani veletek.

Részletek/tanácsok a hajtás után.
forrás

1. Vállald el a főszervezői posztot, majd tűnj el

Esetünkben a "főszervező" elkezdte szervezni a bulit 1,5 hónappal az időpont előtt, majd az utolsó 2-3 hétre eltűnt. Semmi életjelet nem adott magáról. (Diplomamunkát írt, de én azt mondom, hogy azért a reggeli kávé közben simán be lehet pötyögni az e-mailt.)

forrás

2. Vásárolj össze minden szart és aggasd a menyasszonyra

És ezt nagyjából értsd úgy, ahogy le van írva. Külön erre az alkalomra nyomott póló, fátyol, lufi a kézbe és még egy szépségkirálynős szalag is dukál az estéhez. Már csak a karácsonyfa izzósor hiányzott a repertoárból.

3. Találj ki mindenféle idióta feladatot, amit lehetőleg a legnagyobb tömegben kell véghezvinni

És egyúttal teljesen beégetni a menyasszonyt. Mint például alsógatya címke gyűjtése.
forrás

4. Itasd le minél jobban az arát, mintha ez lenne élete legutolsó bulija. (Pedig nem.)

Ehhez nincs hozzáfűznivalóm.


Az itt leírtakat jó tanácsnak szánom, hogy miket ne kövessetek el egy ilyen esemény szervezésekor. Sem ti sem a menyasszony nem fogja jól érezni magát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése