2015. július 10., péntek

Egy szakasz lezárult

5 évvel ezelőtt augusztusban utaztam le Szegedre, hosszú idő után először. Kiskoromban jártam már ott, de a Tisza partról volt csak emlékem. Tehát 5 évvel ezelőtt megkezdődtek egyetemi tanulmányaim, amit először nem szerettem. Kollégiumban laktam, 12 m^2-en osztoztunk hárman, ami nekem igencsak szokatlan volt. Aztán végül megszoktam és megszerettem az egészet.
2,5 évvel ezelőtt a szomszédaink kiüldöztek a kollégiumból, így 2013 februárjában összeköltöztünk Dáviddal. A belváros közepén laktunk, minden közel, és nem kellett az óra kezdete előtt 40 perccel elindulnom, elég volt 15 perccel előtte.
Tavaly októberben érkezett meg hozzánk Rukia (akit titkon csak Cirminek hívunk), így egyelőre 3 fős a kis családunk. :) Cuki cica, de nem az az ölbebújós, igazi kis bunkó macska. :D De mi így szeretjük. Lehet vele beszélgetni és ha úgy tartja kedve még dorombol is a simiért (persze csak nagyon halkan...).
Az elmúlt fél év nagyon nehéz volt, megfáradtunk, mondhatni kiégtünk. Nehezen akart összejönni a szakdolgozat és a diplomamunka, illetve az államvizsgától is nagyon féltünk. De végül meglett minden, így vasárnap átvehettük a diplomáinkat, szép zöld bársonyborítású, értékes papírokat. :)

5 év alatt sem sikerült teljesen megismerni ezt az élhető méretű nagyvárost. Voltak programok, amiket vártam (borfeszt, karácsonyi vásár), voltak programok, amikről csak akkor értesültem, mikor elmentem a Széchenyi tér mellett. Szerettem a 4-es villamost, mert az egyetem mellett rakott le és szerettem a 2-es villamost, ami elvitt a Rókusi Tesco-ig. :D Szerettem, hogy ott a Tisza part és szerettem, hogy az utca végén ott a kistesco. Volt egy kedvenc körömlakkos lelőhelyem, a Kincses Sziget, ahol a napokban még bevásároltam egy jót, és a testvérboltja, a Csoki Sziget, ahol a olcsón vettem a csokit, a kávét és a teát.
Szerettem fagyizni a Levendula fagyizóban, a kedvencem az Egri bikavér roppanós csokival, nyamm. 

De ma elköltöztem Szegedről. Valószínűleg végleg, és maximum csak látogatóba térek vissza. A nyaram egyelőre a pihenésé és a kikapcsolódásé, rámfér.
ilyen mosolygósan várjuk a nagybetűs, Felnőtt Életet :)


Köszönöm Szeged, gyönyörű 5 év volt!

10 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Kajak bőghetnékem támadt, érzem előre, hogy nekem is ilyen vegyes érzéseim lesznek, ha végzek - és az már elég közel van. Élvezd ki a nyarat és sok sikert a felnőtt világhoz ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! ☺
      Jó lesz, hidd el, felszabadító érzés lesz. :)

      Törlés
  2. Már szinte most hiányzol, Dóri! :) De az élet ilyen, haladunk és örülök nektek, tudod jól. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ♥ Bp-Szeged nem nagy táv, illetve otthon is összehozzuk. ;)

      Törlés
  3. Gratulálok! :) Reményt adsz nekem, hogy túl lehet élni a tanulós életet ép ésszel, szociális tevékenységekkel együtt és boldogan :D Nagyon sok sikert a továbbiakban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok a felvételihez! ;) Simán teljesíthető minden, a titka az, hogy nem szabad megbolondulni. ;)

      Törlés
  4. Milyen kár, hogy én ezt nem mondhatom el Debrecenről :D nem szeretek ott lakni, nem is járok sehova, mert minden messze van a kolitól. Már ötödik éve vagyok ott, és most valahogy borzalmas. Persze ettől függetlenül oda is "haza" járok, de nincs semmi, ami odakötne :\
    Örülök, hogy szeretted Szegedet, és sok sikert az álommeló megtalálásához.
    Anett

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés