2014. december 31., szerda

Fogadom?

Ülök a kandalló előtt, mellettem az asztalon egy bögre zöld tea, az asztalon pedig Timur Vermes Nézd ki van itt című könyve, amelyet az ünnepek alatt terveztem kiolvasni. Már évek óta nem járunk szilveszteri buliba, mindig Dávid szüleivel ünnepeltük az új évet, de idén ők elvállalták az éjszakai ügyeletet, így most nincsenek velünk.
Gondolkodtam azon, hogy mi mindent kellene megfogadnom.


Inkább célokat tűzök ki magam elé:
  1. sikeresen túlélni a téli vizsgaidőszakot - van pár nehéz vizsgám
  2.  megírni a diplomamunkám
  3. sikeres államvizsgát tenni
  4. állást találni/beindítani a vállalkozásom - majd amit a jövő hoz
  5. rendszeres mozgást vinni a napjaimba
  6. türelmesnek lenni a fogyással kapcsolatban (meg úgy mindennel)

Egyelőre ennyi, lehet, hogy még bővül a lista (sőt, valószínű).
Boldog új évet kívánok mindenkinek! J

Minden kezdet nehéz...

Nehezen veszem rá magam a mozgásra. Pedig nagyon jól tud esni. Az elmúlt 5 évben 12 kg-t híztam, és nem tettem ellene semmit. Vagyis, de, most augusztus-szeptemberben vettem egy 10 alkalmas bérletet egy stúdióba, ahová pilatesre jártam. Imádtam, de a következő bérletet már nem tudtam megvenni, másra kellett a pénz, illetve az iskolai dolgaim is felszaporodtak.
De ennek nem kellett volna mentségnek lenni, otthon is lehet mozogni. De én jól elvoltam, ettem a nasikákat és közben sorozatot néztem. Az új évvel számomra most új kezdet is jön. Szeretnék viszafogyni 50 kg-ra, szeretném, ha lapos lenne a hasam és eltűnne a tokám. Szeretném ha jobb lenne az állóképességem, és le tudnék futni mondjuk 10 km-t egy év múlva.
A futáshoz a cipő, nadrág megvan, a tornához a pénz meg lesz, aztán, hogy kiegészül-e úszással, meglátjuk, bár nagyon remélem, hogy igen, mert nagyon szeretek úszni.

Kalóriákat nem fogok számolni, bár igyekszem majd odafigyelni az adagokra, illetve arra, hogy ne egyem túl magam. Sokkal több zöldséget és gyümölcsöt szeretnék majd fogyasztani, és kevesebb húst, mert rengeteg húst fogyasztok. Lehet, néha megosztok itt egy-egy receptet, amit kipróbáltam és nagyon bejött, de a másik blogon (KATT) lesz heti egy recept, Húshagyó kedd néven, érdemes lesz benézni.

Remélem kitartó leszek, tartsatok velem! :)